Egy séta alkalmával egyre több színes falevelet, különböző terméseket és bogyós ágakat csodálhatunk meg. Néhány héten belül még több színpompás kincset találhatunk a természetben, amelyekből egy kis kreatív, közös családi időtöltéssel gyönyörű őszi díszeket varázsolhatunk. Már önmagában csodás program, ha az egész család együtt megy kirándulni, sétálni, hiszen így a család minden tagja egy közösen átélt élményhez jut hozzá. Továbbá az együtt töltött idő, a közös programok hozzájárulnak ahhoz, hogy a családtagok még közelebb kerüljenek egymáshoz, erősödjön a közöttük lévő kötelék.
Nagyon jó móka lehet a gyermekek és felnőttek számára is együtt gyűjtögetni a színes faleveleket, galagonyát, berkenyét, csipkebogyót, tobozt, makkot vagy az őszi virágokat. Továbbá a természetben töltött idő elősegíti azt is, hogy a gyermekekben pozitív érzelmi viszonyulás alakuljon ki a körülöttük lévő természeti környezettel kapcsolatban. A szabad levegőn való tartózkodásnak számos jótékony élettani hatása van, mindemellett meglévő ismereteik is tovább gazdagodnak, valamint közvetlenül szereznek tapasztalatokat a természet változásairól. A különböző formájú termések az alakzatok megismerését segítik, az eltérő tapintású levelekkel a taktilis érzékelést tudjuk fejleszteni, a gazdag színvilág pedig a színek megismerésére ad lehetőséget. Az összegyűjtött őszi kincsekből olyan díszeket készíthetünk a gyermekekkel, amelyek még szebbé varázsolják az otthonunkat.
Ilyen lehet egy őszi kopogtató. A koszorú alapját vékonyabb ágakból, drótból is meghajlíthatjuk, de hobby boltban is megvásárolhatjuk. Az alapra erősebb cérnával, dróttal vagy ragasztópisztollyal is rögzíthetjük a közösen gyűjtött kincseket.
Emellett egy meghitt fényű lámpást is könnyedén készíthetünk az együtt gyűjtött falevelekből. A megvalósításához csupán néhány eszközre van szükség:
egy üres befőttesüveg, néhány falevél, ecset és decoupage ragasztó.
A gyermekekkel együtt gyűjtött színes falevelek szárát érdemes levágni, majd egy kicsit újságpapír vagy egy könyv lapjai között préselni. Fontos, hogy ne száradjanak ki teljesen a levelek, mert akkor törni fognak.
A ragasztót a befőttesüveg oldalára kell kenni, majd tetszés szerint rá lehet helyezni a leveleket. Végül a befőttesüveget újra át kell kenni ragasztóval, mert így tovább marad szép a lámpás. Díszítésként az üveg szájára rafiából masnit is lehet kötni. Ezután már nincs más dolgunk, mint meggyújtani egy teamécsest és az üvegbe tenni.
A fent említetteken túl a szívünket is melengeti valahányszor a családunkkal együtt készített díszekre pillantunk, hiszen eszünkbe juthat a szeretteinkkel eltöltött közös csodás idő.
Belme Flóra
Kisgyermeknevelő
Postakert Utcai Bölcsőde