Az anyák napja világszerte megünnepelt nap, melyen az anyaságról emlékezünk meg. A bölcsődénkben különböző mondókák és tevékenységek biztosításával hangolódunk a gyerekekkel az Anyák Napjára és a tavaszi hónapokra. Lehetőséget biztosítunk szív, tulipánfestésre, ragasztásra, kéz fa készítésre díszítésre.
A következőkben néhány egyszerű ötletes tevékenységet szeretnénk bemutatni, amely a Görgey Utcai Tagintézmény Százszorszép egységében valósult meg. Az alkotás célja, hogy a gyermekek megismerkedjenek az ünnep fontosságával, emellett fejleszti a finommotorikus képességeket és a szem-kéz koordinációt.
Színes és fehér papírra, ragasztóra, különböző lyukasztók által készült formákra és a gyerekek kezére lesz szükség.Először minden gyerek kezét átrajzoltuk a szívecske alakú fához.
Utána odakészítettük a gyerekek elé a különböző formákat a ragasztóval. Igény és életkortól függően szükség szerinti segítségnyújtás a tevékenységnél.
A következő tevékenység is nagyon könnyen elkészíthető. Piros kartonpapírra lesz szükség, formákra és ragasztóra.
A piros szíveket előre megrajzoltuk és kivágtuk a gyerekeknek. A tevékenység után közös mondókázás, éneklés, „Orgona ága, „Bújj zöld ág”, „Az én szívem kisóra”, „Anyukám anyukám” hangolódás az Anyák napjára és a tavasz beköszöntére. Az elkészült munkákra együtt rajzoljuk rá a gyerekek jeleit.
Tóth Evelin Diána kisgyermeknevelő
Anyák napja alkalmából a Görgey utcai bölcsőde Százholdas Pagony csoportjában virágmagot ültettünk közösen a gyerekekkel. Utána ezt haza is vihették átadva édesanyjuknak és otthon gondozhatták tovább. A szülők segítettek abban, hogy hoztak be joghurtos, tejfölös poharakat.
Anyagszükséglet:
- egy csomag általános virágföld
- négy csomag virágmag
- tejfölös, joghurtos pohár
A gyerekek nagy örömmel vettek részt az ültetésben. A földet kézzel rakhattak a poharakba, ezzel megtapasztalva a földet, mint anyagot és érezhették az illatát. Ezáltal több érzékszervükre is fejlesztően hatott, valamint a szem-kéz koordinációt is fejlesztette.
A virágok ültetése több szempontból is fontos:
- Az illatuk, színük stimulálják az érzékeket.
- Esztétikusak, gyönyörködhetünk bennük.
- A méhek, pillangók, rovarok számára beporzási lehetőséget biztosítanak, illetve táplálékot.
- Fotoszintézissel a széndioxidot oxigénné alakítják, ezzel csökkentve az üvegházhatást.
Egriné Bereg Mária kisgyermeknevelő